Hétfőn Pilisen voltam. Van ott egy nő, aki miatt érdemes lemenni. Nyugodt, szerény, nagyon tudja ezt a rendszert, és a tetejében még önzetlen is. Megtanított egy szisztémára, amivel könnyen és gyorsan tudok segíteni másoknak és magamnak is pénzt keresni. Már ha akarják és hagyják...
Amikor felfogtam miről beszél, rájöttem, hogy az én saját mátrixomat úgy ahogy van, elsikáltam. Azokat, akik akarnak, és dolgoznak is azért, hogy jobb soruk legyen, szétszedtem. Átvillant az agyamon, hogy ha nem így teszem, sokkal, de sokkal eredményesebb tudtam volna lenni. Ha. Ha ezt előbb hallom. Sokkal, de sokkal jobban tudtam volna a csapatom segíteni, ha ennek a szisztémának megfelően csinálom elejétől fogva... Úgy felhúztam magam, hogy rá kellett gyújtanom. A sok dilis meg csak vihogott.
Most kifundáltam, hogy összetartó baráti társaságokat keresek, akik megbíznak egymásban, egymás iránt tudnak önzetlenek lenni, és akarnak egymáson segíteni a lelki támaszon, ökörködésen túl abban is, hogy pénzt keressenek.
Fellelkesülve el is meséltem a saját barátaimnak, hogy Gyerekek! Tudok egy fantasztikus szisztémát, dolgozzunk össze, egymásért!
Szeretnek engem, tudják, hogy nem akarok kicseszni velük, felfogták már, hogy ez a törzsvásárlói klub hozhat is nekik a konyhára, de abszolút nem lelkesek az ötlettől. Bár mindegyik örülne, ha kapna 10.000 forintért cserébe 131.600 forintot...
Meg kell mozdulni ezért? Jajjj!!!
Mégis, azt hiszem nekem akarnak segíteni, engem akarnak támogatni - ezért jönnek velem. De csak ímmel-ámmal. Mert ők nem olyan fajták... Meg nem akarnak belemélyedni, mert ott a család, meg a munka. És ők nem ilyen energikusak, mint én...
Könyörgöm! Nekem is itt a család, meg a munka!
És itt egy istenadta lehetőség, amivel könnyen és tisztán lehet előre menni! Csak élni kell vele.
