Ismerek egy embert, aki a szokásos életutat járta be. Tanult, majd elhelyezkedett egy aránylag jól fizető állásban, aztán úgy döntött vállalkozó lesz.
Az első mezőbe akkor lépett, amikor volt mindenre bőségesen ideje. Viszont ekkor nem volt pénze. Pont úgy élt, mint a munkanélküliek, a pályakezdők és a nyugdíjasok. Nem csoda, hogy így élt, hiszen éppen pályakezdő volt ő maga is.
A második stáció adta magát, hiszen volt egy jól eladható diplomája. Alkalmazottá vált. Az első feldobott hónapok után, szépen lassan rádöbbent, hogy se ideje, se pénze nincs arra, amit valóban szeretett volna. Állásban volt. Tehát állt - ahogy ő fogalmaz. Egyhelyben. Havonta éppen csak annyit keresett, hogy a következő hónapban is el kelljen mennie dolgozni, hogy a betevőt megkeresse. Egyik napon gondolt egy nagyot, és szakított a kényelmes, ámbár egyhelyben álló alkalmazotti léttel. Azért szakított, mert rájött, ha ugyanezt folytatja még negyven évig, akkor ugyanez lesz az osztályrésze is. Tehát mire nyugdíjba vonul, addigra kiábrándul az életéből, ráadásul az eddigi bevételeinek egy részét fogja csak nyugdíjként megkapni, feltéve, ha lesz még addig nyugdíj. (Az újságban évek óta nyíltan leírják, hogy a jelenlegi trend szerint 20 év múlva már nem lesz nyugdíj, mert annyira kevés gyerek születik, hogy nem lesz, aki eltartsa a nyugdíjasok népes táborát...)
Tájékozott, útkereső ember lévén az ismerősöm is új célt tűzött maga elé. A harmadik mezőbe lépett. Itt a célja az volt, hogy legyen elég pénze. Az elmúlt néhány évben vagy 20 vállalkozásba fogott. Saját kárán, magánéleti kudarcai közepette ismerte fel, hogy most ugyan van pénze, de nincs ideje. Nincs ideje a családra, nincs ideje a hobbijaira, nincs ideje a kedvteléseire. Feláldozta azt az élhetőbb életet, amiért az egészet elkezdte- mondta egyszer, ritka őszinte pillanataiban nekem..
Aztán nem láttam sokáig. Amikor ismét találkoztunk, mesélte, új vágy sarkallta, ezért tért át a 4. mezőbe. Itt már van idő arra, amire szeretné, és van pénze is. Egyetlen gondja, hogy nem előbb kezdte. Mostmár közelebb van a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Hogyan jutott el a 4. mező igazságáig?
Felismerte, hogy 100 ember 1%-kos teljesítményének sokkal jobban örül, mint ha saját maga teljesít 100%-ban.
Mit gondoltok miért?
